2014. június 24., kedd

A soha meg nem épült első pest-budai állóhíd


Legfrissebb

Templomerődök Erdélyben

A soha meg nem épült első pest-budai állóhíd

Nem Drakula sírját találták meg Nápolyban



A soha meg nem épült első pest-budai állóhíd

2014. június 24. 12:17 Maderspach Kinga
A Nyugati-Kárpátok folyói fölött, a Ruszkai havasok sziklás völgyeiben építette meg a világ első vonóláncos öntöttvas ívhídját Maderspach Károly hídépítő mester. A reformkor híres vasgyárigazgatójaként még József nádor is meglátogatta ruszkabányai üzemében, egy hídügyben pedig Széchenyi Istvánnal is vitába keveredett. Kossuth Lajos a kormánnyal szemben támogatta egy gyár fejlesztéséért, sőt ő adott szállást Bem tábornoknak Magyarországon töltött utolsó óráiban. Maderspach Károly mestersége mellett kiváló kohász is volt, aki egész életét családjáért és a hazájáért áldozta.

Kohászként hidat tervezni

Családjának történetét egészen korai időkre vissza lehet vezetni: az első adat egy Rajna-völgyi lovagé, az 1212-ben született Gilbert von Maderspaché. Az ő nevével kezdődött meg a több száz évig fennálló nemesi család története. A Maderspach család ősei gazdagságban és jólétben éltek a 30 éves háború időszakáig, ezt követően el kellett hagyniuk otthonukat. „Hát ki tudná könnyeivel letörölni a fájdalmat, a gyászt, mikor a halálnak nagyon is sok alakja áll harcban?” (Wilhelm von Mudersbach levele fiához; Prága, 1653-részlet, latinból fordította Maderspach Ferenc)
A Maderspach család egyik ágára Tirolban találtunk rá ismét, az 1720-as évek elején. A leszármazottak a bányászat minden fortélyát kitanulva tökéletes szakemberekké képezték magukat. Szükség is volt rájuk, amikor Mária Terézia királynő betelepítési-kísérleti programját elindította a Bánságban, hiszen a törökök kivonulása után Magyarországon szinte semmi nem maradt ezen a területen, így több tiroli bányászcsalád – közöttük Maderspach Leonhard kohászmesteré is – ide települt. Leonhard érdemeit a legmagasabb elismerések igazolják, mesterségét követte fia, János és unokája, az 1791. augusztus 3-án született Maderspach Károly, ükapám. Károly 1811-ben iratkozott be az akadémiára – az 1077. hallgatóként – és három év múlva kémlészként (bányászatban használt kifejezés, ércek kémiai próbálása) zárta tanulmányait.


Maderspach Károly (179-1849) (másolat, Maderspach Kinga tulajdona)
Kiváló eredményei miatt felkérték a ruszkabányai (Krassó-Szörény megye, ma Románia) vasgyár egyik igazgatói feladatára, az igen fontos kohóüzemek felelős irányítására. Így indul meg 1823-ban a "Hofmann testvérek és Maderspach Károly ruszkabányai bányatársulat" élete. A ruszkicai nagy kohó üzembe helyezése, és a bói ezüstbánya gyors sikereket hozott a környéken élőknek: a haszon és a jövedelem roppant nagy volt. Sajnos ez magával hozta azt is, hogy sokaknak, legfőképpen a kormánynak, nem tetszett az önálló, kiválóan működő vasgyár, illetve az erősen magyar érzelmű család előmenetele. Ez odáig vezetett, hogy néhány sikeres év múltán külső és belső viszályok kezdték gyengíteni a gyár működését és a Maderspach családot.
Főleg Károlyt érintették érzékenyen az üzem rosszul szervezett munkáinak veszteségei és a kormány gáncsoskodásai. Pedig igazi tehetségét csak az 1830-as évek elején kezdte megmutatni, amikor már hidak tervezésével is foglalkozott. (Hogy miért kezdett hidakkal foglalkozni, valószínűleg már nem tudjuk meg soha, de könnyen lehet, hogy a szállítás megkönnyítésére próbált megoldást találni). Első hídját Lugoson építette fel 1833-ban, de ezt megelőzően, ugyanezen évben már megkapta a kizárólagos szabadalmi jogot az osztrák államtól „5 évre a feltalált és javított függőhidak előállítására, melyek a már használatban levőktől abban különböznek, hogy öntöttvas ívek képezik a támaszpontot...” (Forrás)  Így született meg a világ első ívenfüggő vonóláncos öntöttvas hídszerkezete, amelyet Maderspach Károly tervezett és épített.

Lugosi Cserna híd (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének tulajdona)
Találmányának lényege igen egyszerű. Az ívhidat képzeljük el úgy, mint egy megfeszített íjat, ahol az íj két végére igen erős feszítőerők hatnak. Ez a híd esetében rendkívül nagy ferde nyomást jelent a két hídfőre, vagy pillérekre. Ezt a kétoldalt jelentkező ferde nyomóerőt alakította át Károly találmánya függőleges és vízszintes erőkké. A pályaszint fölé emelkedő ív öntöttvas csőelemekből állt, és a hídfők fölötti végeit kovácsoltvas vonóláncokkal kötötte össze.
Ez volt tehát az ő forradalmi újítása. Alig két évvel később, az 1836-os esztendőben egy olyan pillanat érkezett el Károly számára, ami váratlan és merész lehetőséget hozott. Élete legnagyobb álmának megvalósulását érezhette elérhetőnek. Egy új és grandiózus hidat álmodhatott meg Pest és Buda közé, amikor az országgyűlés meghirdette a két partot összekötő állóhídra kiírt pályázatot. Sajnos ebben a nagyszerűnek tűnő vállalkozásban is nehézségek adódtak. Nagy volt a nyomás Széchenyi és néhány befektető részéről.

Ellentétes érdekek a pályázat körül

A hídépítésre vonatkozó szerződés megkötése előtt az új híd ellenségeinek még egyszer alkalmuk nyílt a híd ügyének veszélyeztetésére. Hangoztatták, hogy a híd építését nem a hazafiasság, hanem csupán a Sina-bankház nyereségvágya szorgalmazza. Követelték, hogy az időközben Hoffmann és Maderspach ruszkabányai vasgyárosok által készített tervet fogadják el kivitelre, ami végeredményben a tőkét az országhatárain belül tartaná. … Maderspach és Hoffmann, ruszkabányai vasgyárosok 60 öles nyílású ívhidat terveztek és ajánlatukat eljuttatták a nádorhoz.
A Maderspach-féle ívhidak közül az első már 1833-ban felépült Lugoson, de lényegesen kisebb nyílással. Utána, valamivel nagyobb volt a herkulesfürdői, 40 m nyílású Cserna-híd. Bár ennél nagyobb hidak terén tapasztalataik nem igen voltak, a tervezet mégis komoly veszélyt jelentett a megvalósulás előtt álló új híd ügyére. A Széchenyi elgondolásaival szemben állók jó része Maderspach tervezete mellé állott, amikor az 1838. augusztus 3-án pályázatát benyújtotta a nádornak.”
Közben, 1838. szeptember 2-án az országos Küldöttség is megtárgyalta a beérkezett ajánlatokat. A hozott határozatban kimondták, hogy a küldöttség »kénteleníttetve látja magát, hogy a nevezett Hoffmann és Maderspach társaknak terveit ez úttal elmellőzze«. A küldöttség ezen igen helyes határozata, az utolsó akadályt is elhárította az új híd megvalósulásának útjából. Hoffmann és Maderspach ajánlata a tervezők akaratán kívül vált eszközzé az új híd ellenségeinek oldalán.” (Páll Gábor: A budapesti Duna-hidak története)

Pest-Budai hídterv (Molnár Károlyné Maderspach Marietta tulajdona)
Mint látjuk, komoly nehézségekkel kellett megküzdenie Maderspach Károlynak. Az 1838-as Allgemeine Bauzeitung 45. számában például Domitrovics úgy tette közzé Maderspach második hídjáról, a Cserna hídról kimerítő és precíz szakmai leírását, hogy osztrák hídépítő munkásként mutatta be a tervezőt.
De kanyarodjunk vissza a pest-budai hídhoz. Ma már nehéz lenne ennek a régi pályázatnak a körülményeit pontosan rekonstruálni, és megérteni a sok ellentétes érdeket. Hogy Károly hídterve alkalmas lett volna-e egy Duna fölötti biztonságos állóhídra, azt pontosan nem tudjuk megmondani, hiszen valóban nem volt Károlynak ilyen nagyméretű hidak építésében gyakorlata és tapasztalata. Ám mégsem mondanám őt meggondolatlannak, vagy felelőtlennek, amikor benyújtotta pályázatát, mert ebben az időben Magyarországon senkinek nem voltak még ilyen tapasztalatai.
Különösen nem a vashidak terén. Károly találmánya azért is figyelemre méltó, mert alig támaszkodott néhány matematikai, valamint szilárdsági adatra, hiszen ő kohász volt. Mindennek ellenére tovább dolgozott, és megépítette utolsó, egyben legjobban sikerült hídját Karánsebesen. Bár ezt a hidat korszerűsítés miatt 1902-ben lebontották, de abban egyetérthetünk Tóth Róberttel, aki a lebontott hídról cikket írt, hogy Károly mérnöki tehetsége „jobb időkben hivatva lett volna a specifikusan magyar hídépítőiskola alapítására”.

Haynau bosszúja

De az élet nem állt meg, így 1848 tavasza a Maderspach család, és minden magyar számára elhozta a változást, a dicső márciusi napokat. A Bánságban, ahol ők éltek, az Oláh-Illír katonai határőrvidéken, talán kicsit máshogy élték meg ezt az időszakot. A győzedelmes idők boldogságban és reményben teltek el, Ruszkabányán kibontották a háromszínű zászlókat és feltűzték a kokárdákat. De a remény sajnos hamar eloszlott.
Oly sokévi folyamatos elnyomás és állandó üldöztetés után azt reméltük, hogy az új törvények végre szabaddá tesznek és egy boldog és szép hazában, szabad polgárokként teljesíthetjük hivatásunkat és a Ruszkabányai Vas, Ólom, és Rézműveket felvirágoztathatjuk” – írja Maderspach Károlyné naplójában. A dicső napok egyre sötétebbek lettek. A ruszkabányai üzem fegyvereket gyártott a magyar honvédeknek, és a vasgyár támogatásával Franciska asszony 600 fős nemzetőrséget állított ki az osztrákok ellen. Maderspach Károly öccse, Ferenc, a Fehértemplomi hős, szintén végigküzdötte a szabadságharcot.
Maderspach Ferenc (Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona)

Az utolsó napokban Bem tábornok, kit igen jól ismert és tisztelt a Maderspach család, néhány órát eltöltött náluk. Sebeit bekötözték, ellátták élelemmel, s tisztjeivel együtt továbbengedték Törökország felé. Ez volt az a pont, amit az uralkodói ház már nem nézhetett tétlenül. Titkos bosszút terveztek a Maderspach család ellen. Az 1849 januárjában meghalt Ferencet, Károly öccsét, aki akkor már a zsombolyai temetőben pihent, Haynau titkos parancsára ki akarták ásni, hogy felakaszthassák. Ezt a szörnyű tettet megakadályozta a falu népe, amely megvédte szeretett hősét.
Ezután Károly felé fordult a Habsburg-ház haragja, de Károlyt a 4000 fős bányaváros dolgozói kiállásukkal megmentették. Ezt követően a legszörnyűbb dolog történt, amire senki nem számított: koholt vád alapján, Maderspach Károly feleségét büntette meg Haynau. 1849. augusztus 23-án a délelőtti órákban Franciska asszonyt kivitték az osztrák katonák Ruszkabánya főterére, felsőtestéről letépték ruháját, és megvesszőzték.
Csak később tudtuk meg, szegény Fannyt mivel, milyen hazugsággal rágalmazták meg. Azt mondották, hogy a Szabadságfánál, amelyet Ruszkabányán ültettek, egy figurát ásatott el, amely a császárt ábrázolta, s ezzel a dinasztiát gyalázta.” (Buchwald Amália napló részlete) „Körülbelül egy órára reá hatalmas lövés dördült el, felriasztva a helységet és a munkás népet. Aztán hozták szegény apa összeroncsolt testét. Egy mozsarat vitt az ólomolvasztóból, saját kezűleg megtöltötte, maga gyújtotta alá, majd fejét ráfektette.” (Maderspach Líviusz: Ruszkabánya története)
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumtól lehetőséget kaptam, hogy bemutathassam Maderspach Károly életét és tragédiáját. A kiállítás anyagát gazdagította a Hadtörténeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, és több más múzeumok kölcsöntárgyai, amelyektől hitelesebb lett a „Hidakat épített időn, s folyókon át...” című időszaki kiállítás. A kiállítás mellé elkészítettem egy könyvet is Károly életéről, amely hamarosan digitális formában kerül majd az internetre. A kiállítás 2014. augusztus 3-ig tekinthető meg.
Maderspach Károly hídtervével hozzájárult a világ technikai fejlődéséhez, de ígéretes mérnöki pályáját kettétörte a magyar szabadságharc bukása, aminek maga is áldozata lett.
Legyen dicső az emléke!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése